Az ázsiai kultúrához való vonzódásom leginkább a konyhaművészetek terén ölt igen nagy méreteket - persze ne felejtsük el a koreai kozmetikumokat sem, de az egy másik lapra tartozik. Amellett, hogy rajongok a különleges ízekért, és minden újdonságot nagy érdeklődéssel fogadok, nem tudok sajnos ellenállni a szép szervírozó készleteknek sem. Főleg akkor nem, ha hangulatukban ezt a stílust képviselik: na akkor van csak igazán baj. Például ezt a csinos kis teáskészletet is hihetetlen módon kedvelem, különlegessé tesz minden étkezést, amikor előkerül. Hétvégén sushi tekerő mesterekké váltunk az egyik legjobb barátnőmmel, és ismét tartottunk egy csajos mozis estét.
Ebben a szellemben jöttem haza vasárnap és megtartottam a magam kis szeánszát. Ezt a hangulatot próbáltam picit elkapni, megörökíteni és megosztani most veletek egy rövidke bejegyzésben. Ha gondoljátok legközelebb egyébként írhatok arról, hogy mi hogy készítjük a sushit, hol vásárolhatjuk meg a kicsit különlegesebb hozzávalókat, mire kell feltétlenül figyelni, ha még nem kifejezetten tapasztalt az ember - mert mi is a hibáinkból tanultunk ugye - hátha érdekes lehet nektek is. Szép nyári napot! ♥
Van kedvenc sushi összeállításotok? Esetleg tekertetek már otthon, vagy marad a rendelés? Meséljetek!







Imádom a sushit :) A kedvencem a maki, füstölt hallal (lazac vagy hering), rákkal, szeretem benne az uborkát, és amiben krémsajt van. :) Készíteni még sohasem készítettem, de már eljátszadoztam a gondolattal, pláne, amióta felfedeztem az Ázsia boltot a Kálvin téren.
VálaszTörlésJaj annyira jól körülírtad az ízeket amiket szeretsz, hogy meg is kívántam rögtön. :))
TörlésA Fővám téren lévő Ázsia bolt ahol mi is vásárolunk - lazacon és a zöldségeken kívül mindent itt veszünk - és tényleg szuper, egyszer érdemes bemenni úgy is, hogy csak szétnézel, mert azonnal ezer féle íz és ötlet jut eszedbe! ;)
Egyszer már én is csináltam, nekem nagyon ízlett. Van egy japán szakácskönyvünk, az alapján tekertem, lazaccal, avokádóval és paprikával. Isteni lett :)
VálaszTörlésNagyon tetszik a teás készleted. Megtudhatom, hogy honnan van? Én is úgy szeretnék egyet.
Ahhh megkívántam most ezt a lazacos-avokádós sushit, ilyen az ha reggeli előtt válaszolok a kommentekre. :))
TörlésAjándékba kaptam pár éve, szóval nem vagyok teljesen biztos benne, de mintha a Westendben lévő egyik teásboltban vásárolták volna - aluljárószint, és befelé kell sétálni a Calzedonia felé, nem emlékszem mi a bolt neve, de ott vannak gyönyörűséges teáskészletek!
Ahogy írtam, én is megkívántam :)
TörlésKöszönöm, majd szólok a tesómnak vagy a férjemnek, hogy kukkantson be oda :)
Ahh, én mindig viszolyogtam tőle, aztán egyszer mégis kipróbáltam és isteni. <3 Nagyon megkívántam most, jajj :((( :D
VálaszTörlésNagyon helyes, ezen felbuzdulva ehetnénk egyszer együtt is valahol! ♥ ;)
TörlésSzép ez a szett :) A kaja nem vonz, annyira nem vagyok kísérletező kedvű.
VálaszTörlésKöszi! ;) Ó pedig mókás kipróbálni új ízeket! ;)
TörlésMennyire szép ez a készlet :)
VálaszTörlésengem mindig is érdekelt, aztán megkóstoltam... azóta kerülöm :D
Köszönöm szépen! Jajj ne :( Sajnálom nagyon, én úgy imádom!
Törlés