1.) Models Own | Utopia
Saját bejegyzést is kapott már a kicsike <itt> és azóta is nagyon szeretem, bár tény: ezzel tudok legnehezebben bánni, a bejegyzésben is említett okok miatt. Ez a legvilágosabb nude árnyalatú körömlakkom, egyben a legmasszívabb, legkrémesebb és legteltebb árnyalat is. A macerás felvitele miatt kevesebbet kerül előtérbe, de ha mégis szánok rá időt, akkor napokig nem győzöm csodálni a szépségét, és olyankor mindig megfogadom, hogy ezentúl gyakrabban nyúlok utána.
2.) Essie | Lady Like
A legelső igazán nagy szerelem körömlakk az életemben, éppen ezért nagyon óvatosan bánok vele, és reménykedem, hogy sosem fog elfogyni. Kapott már külön bejegyzést <katt>, de azóta is mérhetetlen boldogság, amikor felkerül a körmeimre. Gyönyörű krémes taupe vagy fahéj szín - kinek, hogy tetszik - és tinédzser korom óta vadásztam erre az árnyalatra, amit sajnos akkor még nem találtam meg drogériás kínálatban. Úgy képzeltem ez az én színem, ez az, amit akár egész életemben tudnék viselni. És ha őszinte akarok lenni, ez ma is így van. Minőségre, állagra, kezelhetőségre számomra ez ’A’ körömlakk.
3.) Zoya | Rue
Edinánál láttam róla képeket, és bevallom csak azért vásároltam meg, mert biztonsági játékot szerettem volna játszani, és már előre akartam valamit, ami majd a Lady Like helyettesítője lehet, ha az elfogy. Egy ideig készlethiányos volt, aztán csak sikerült elhoznom egy utolsót belőle, és azóta nagyon sokszor viseltem, akár simán csak magában, akár egy kis díszítéssel. Árnyalatában szinte teljesen azonos az Essie-vel - egész picit világosabb talán - sajnos minőségében koránt sem, mert amíg a Lady Like akár 1 teljes hétig is kibírja, megpattanás és fedőlakk nélkül is, a Rue ezzel szemben már nem olyan ragaszkodó, és 3-4 nap a maximum, amit túlél. De nem panaszkodom, szeretem őt is!
4.) Kiko | 319 Light Dove
Nagyon szeretem, ezt a piszkos, szinte szürkés árnyalatát. Szerepelt már egy bejegyzésben, bár nem főszereplőként <itt> és elég sűrűn megfordul a körmeimen ez a darab is. Bár az tény, hogy ezt szeretem talán legkevésbé az ötös fogatból. Kicsit olyan piszkos színe van, tényleg hangulat kell hozzá, hogy felkenjem. De olyankor jövök rá arra, hogy mennyire szép is ez a körömlakk.
5) Kiko | 318 Light Mauve
Egy fokkal sötétebb, mint a társai - azt hiszem a legsötétebb nude körömlakkom, már ha ezt még lehet annak nevezni. Aggie barcelonai kiruccanásának az eredménye, megkértem, hogy szerezze be Nekem ezt a kis gyönyörűséget, és hát mit mondhatnék! ♥ Képek alapján nagyon tetszett, és természetesen nem is csalódtam benne. A Kiko mindig azt nyújtja, amit várok tőle: tökéletes MINŐSÉGet, így nagybetűvel. Imádom a körömlakkjaikat, ezt már tudhatjátok, és hatalmas szívfájdalom számomra, hogy nálunk nem nyílt még üzletük. Bár azt hiszem, onnantól nem lenne megállás a lejtőn, akár be is költözhetnék hozzájuk, annyira elvesznék a kínálatban. Ti is nagyon szerettétek, az Instagram oldalalom mutattam már, <katt> és bevallom Nekem is nagy szerelem ez az árnyalat. Egymás után többször is felkenem ha úgy adódik, ami valljuk be: elég ritkán fordul elő, és nagy kiváltság a körömlakkokra nézve. :)
Ti, hogy álltok a természetes, nude manikűrrel?
Ti, hogy álltok a természetes, nude manikűrrel?
Ha csak egyetlen darab körömlakkot választhatnátok, melyik az amelyik a legjobban kifejezi a személyiségeteket?







Tegnap nézegettem Edina oldalán a Zoya lakkokat és akkor pillantottam meg a Rue árnyalatot és azonnal beleszerettem és most is azt szúrtam ki elsőként, így azt hiszem, kell Ő nekem. ♥
VálaszTörlésSokféle, ennél különlegesebb Zoya is létezik, de ez csodálatos, teljesen érthető, hogy beleszerettél Te is :)
TörlésJaj, ezek mind nagyon szépek :) Mostanában néha annyira vágyom a nude színre a körmömön! Furcsa, de biztosan azért van, mert egyébként állandóan 5 féle szín és minta van rajtam :) Na de az én kedvencem most a Golden Rose Rich Color 132-ese, egy szép tejeskávé árnyalat :) Esetleg a Moyra Silk Nude lakkjait próbáltad már? Most azokon gondolkodom, lehet hogy kéne nekik adni egy esélyt... :)
VálaszTörlésLehet én is szeretem mostanában jobban a nude árnyalatokat, mert régebben annyi féle színt kipróbáltam, és most kell a szememnek egy kis finomabb árnyalat.
TörlésKicsit olyan karamellás ez a Golden Rose, nagyon szép, tetszik! :) Moyra Silk Nude lakkokat még nem próbáltam, csak képeket láttam róluk. Gyönyörűek, de a finissel van egy kis gondom, nem tetszenek annyira :/
Gyönyörűek ezek a lakkok és bár szeretem őket, nálam elég ritkán kerülnek sorra. Viszont tagadhatatlan, hogy vannak helyzetet, hangulatok, mikor leginkább egy ilyen lakkot visel szívesen az ember lánya. Az én készletemben is megtalálható egyébként a Zoya - Rue, illetve a Kiko 319, de a kedvenc lakkjaim mégis sokkal harsányabbak náluk. Egy lakkot biztosan nem tudnék választani, de tízet megpróbáltam:
VálaszTörléshttp://mysweetbeautytreasures.blogspot.hu/2015/01/top-10-koromlakkok-avagy-azok-darabok.html
Jaj ezt a bejegyzést már láttam csodálatos mindegyik! ;)
TörlésLegjobban a Picture Polish Cosmos tetszik, meg a Zoya Payton! Az Astor Electric Blue nekem is megvan, nagy kedvencem, kár érte, hogy kivonták a színt a forgalomból...
Csudiszép kollekció! :)
VálaszTörlésNude lakknak definiálom a Picture Polish Tango nevű, piszkos, szürkésbarnás narancs árnyalatát, én őt tudtam a leginkább a magamévá tenni a visszafogott körömlakkok terén :D
Pusza: Reni
Köszi Renim, Tőled ez azért dícséret ♥♥
TörlésDe közben csekkoltam a PP Tango-t: nekem ez már vadorzó, nem visszafogott :p
óóó, bekommenteltem, h az essie most nagyon tetszik, ugye jól sejtem, h az van a gyűrűsujjadon?! nagyon szép! ha az, akkor meg van az első kipécézett darab a márkától!
VálaszTörlésaz én kedvenc nudeom az essence cafe olé, de sztem ezt már nálad is éltettem anno, a tökéletes árnyalat, se nem túl taupe (mint az itteni kiko, bár azis nagyon szimpi, szintén megjegyeztem magamnak, ha valahol szembejönne, lecsapok rá mindenképp! ;)), nem is túl rózsás, mint ama essie, ami azért szerintem be fog szerződni valahogy mindenképp, mert kell egy ilyen jellegű is.
mostanában úgyis megint sűrűbben került elő az essence is, ha rövid a körmöm, ez "ápol és eltakar", van rajtam vmi szép, de nem lesz még feltűnőbb a körmeim minisége. :) bár most a lakodom is nagyon szimpi ezen a körömhosszú izé rövidségen. :)
Igen, az van a gyűrűsujjamon :) Mindenképpen szerezd majd be, ha lehetőséged lesz rá, tényleg szuper! Az essence nude kollekciója (még a régi csomagolású, nem az újabb) szuper volt, beszéltünk erről már szerintem igen, ott lehetett válogatni és jó kis minőséget is kaptunk, de sajnos nekem gyorsan beszáradtak azok az essence lakkjaim :(
TörlésLakoDom viszont egy nagy NEM, szerintem csúnyácska :p
nekem mákom van a két kedvencemmel, az irreplaceable is csudás és ez is. :) az újból egyet vettem meg még kettőt kaptam primőrös mókán és Viki mondta, h tartsam meg, azok már rég a kukában vannak, nagyon kaki minőségűek voltak.
Törlésszerencsém van.
este, hazafelé jövet pörgettem is az agyam ezen az essien, h vajon van-e a belgrád rakparti boltjukban vagy netről kellene összekommandózni?!
én is csak a mostani készletfeltöltéskor hoztam el, már egyszer a kezemben volt, de otthagytam, bár nem nyüszítettem érte, de most mohóbb voltam (és egyelőre úgy tűnik, nem hiába :D )
Hát ha beszerzed, dobj egy éljen-éljen képet, mert ennek egyrészt én is örülnék, másrészt végre a Belgrád rakparti üzlet is elkezdene érdekelni. :) Mert eddig nem sok jót hallottam róluk sajnos :(
TörlésEz most brutálisan tetszik. Mostanában nem tudok rájönni, milyen szín tetszene a körmömön, nincs kedvem semmihez sem, vagyis de, a nude színvilághoz, de alig van ilyen lakkom... ez nagyon betalált most nálam! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ♥♥
TörlésAkkor indulhat a vadászat :)
Hihi, a Zoya Rue-t ugyanezen okokból tervezem majd megvenni. :D Érdekes egyébként, hogy az Essie milyen rózsaszínesnek tűnik üvegben, nagyon csalóka. Gyönyörű mindegyik! *.*
VálaszTörlésNekem fel sem tűnt, hogy üvegben rózsaszínes - bár most, hogy mondod picit annak tűnik, pedig nem színeztem át a képeket, fura. Pedig hát látod, élőben nem az! :))
TörlésGyönyörű lakkok! *.*
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek :*
TörlésNekem is is mostanában kezdenek újra tetszeni a nude lakkok. :) Az az Essie egyszerűen mesés, fel is vettem a kis Essie-listámra. :D
VálaszTörlésJól tetted, nagyon fogod szeretni ha egyszer a Tiéd lesz :)
TörlésImádom,nagyon nagyon nagyon szép. Ami furcsa- bár ez talán az én monitorom hibája- hogy a két kiko lakk a körmödön nagyon lilás, viszont az üvegben teljesen más a színe, becsapósak ezek a képek.
VálaszTörlésPedig nem lilásak, sem élőben, sem a képeken - nálam legalábbis - de nem is színeztem rajtuk semmit, csak világosítottam a borús idő miatt picit, de a szín az egy az egyben olyan mindegyiknél mint élőben. Szóval nude, na :)
TörlésAz a két Kiko lakk nekem is megvan és imádom őket. Nagy kedvenc még a 372-es is. Csodaszép nude árnyalat.
VálaszTörlésAaa most csekkoltam, GYÖNYÖRŰ! Nagyon tetszik, jajj ♥
Törlésnincs egy sem, nagyon-nagyon távol áll tőlem :-) egyszer próbáltam egy nude árnyalatot a körmömön, de olyan volt, mintha egy idegen kezét viselném, viszont neked jól áll mindegyik :-)
VálaszTörlésegyet én sem tudok választani, de kettő szerintem már jól jellemez. az egyik a zoya storm a komorságával, amelyben azért mégis pislákol némi fény, a másik pedig az a-england fotheringhay castle (vagy bármelyik betegzöld) a maga furcsaságával.
Jaj hát ezt ha nem írod, akkor is sejtettem volna, nem való neked a szimpla nude :p
TörlésAz a-england fotheringhay nem az én színem, de nagyon el tudom képzelni rajtad, szerintem passzol hozzád :)) A Zoya Storm viszont nagyon nagyon szép!!
Nagyon szép lakkokat válogattál össze, régen imádtam a nude lakkokat, mostanság az élénkebb és sötétebb színekre voltam rákattanva, de már érzem a változás szelét.. a lábkörmeimet pont egy sötétebb nude-ra festettem :) :D A Zoya Rue-t pedig pár napja pakoltam be a kosaramba egy webshopnál, a képeid pedig csak még inkább megerősítettek abban, hogy meg is rendeljem.
VálaszTörlésPakold csak, pakold, az egyik legszebb nude amit itthon kapni lehet :))
TörlésAz utolsó KIKO lakk nyűgözött le a legjobban, meseszép, nem mintha a többi lakk nem lenne az, de ez a sötétebb áll hozzám közelebb :-) Köszönjük a jó kis posztot, nagyon szívesen olvastam!
VálaszTörlésKöszönöm szépen :* :* Örülök, hogy tetszett!
TörlésSzeretem én is :))
Nagyon szép lakkok Imádom a finom színeket, de egy jó bordó nélkül vagy egy sötét lila nélkül sem tudom elképzelni magam. Talán valamilyen rózsaszínes, pasztelles árnyalat lenne, ha csak egy lehetne. :)
VálaszTörlésNehéz egyet választani, ugye? :))
TörlésHú de rég viseltem bordó körömlakkot, jól fel is kenem a héten, köszi az emlékeztetőt :)
Szeretem a nude lakkokat. Sokszor besokallok a színes lakkoktól. Jelenleg sincs semmi a körmeimen csak körömerősítő. Vizsgaidőszakban belefér úgy érzem, meg amúgy se lenne időm/kedvem lakkozni.
VálaszTörlésIgen, én is kicsit így voltam vele, de most van egy körömlakk, ami mégis kicsit vadorzó ehhez képest, alig várom, hogy ezután a finom manikűr után, kicsit durvábbat kenjek fel :D
TörlésPersze, nem muszáj mindig lakkozni, én az utóbbi 2 hétben nem is viseltem lakkot, nem volt hozzá türelmem, vannak ilyen időszakot. Legalább 'pihen' addig a köröm.
Nagyon szép színe van mindegyiknek, és így együtt különösen tetszenek, jól mutatnak, nem unalmasak. Én is szeretem a nude lakkokat, sokszor vágyom csak egy ilyen "sima", egyszerű manira :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök neki, hogy tetszik! A sima egyszerű mindig nyerő, én azt mondom :)
TörlésA nude lakkok nagyon távol állnak tőlem, de a két Kiko még nekem is tetszik. :)
VálaszTörlés(Ha csak egy lakkot választhatnék, egyértelműen az A-England Perceval lenne az, a színe és a finise egyaránt a szívem csücske. :) )
Meg sem lepődöm, hogy egy piros lakkocska a választottad :) :)
TörlésDe jók együtt! Nekem a két középső tetszik! Ezek a nude színek nagyon elegánsak és finomak, de én megunom őket egy nap alatt. Kedvenc lakkom sajnos nincs, de biztos valami pirosat választanék én is, talán a PP O'Harát.
VálaszTörlésJajj az O'Hara nagyon szép, értelek ;) ;)
Törlés