A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Quick'n Go. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Quick'n Go. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 13., szerda

Körömnapló | Pink Sorbet


Körömnaplót szántam mára, bár egyáltalán nem ezt – hanem ezt, és itt már értesülhettetek a csalódásomról – mert régóta nem sikerült ennyire beletenyerelnem valamibe, ami először katarzis, majd szépen visszadobbant a földre, hogy nem úgy van az anyukám. Emiatt egy tőle teljesen eltérő manikűrre vágytam, de csak azért sem élénk színre. Baby pink és finom kis csillámok egy ujjamra. Ez volt a terv. Aztán kisült, hogy a matt rózsaszín homoklakkon mennyire ütős egy kis csillám. Hát így vagyunk most.

2014. május 27., kedd

Körömnapló | Astor Quick'n Go 361


Nemrég mutattam nektek, hogy kikerültek a polcokra az új árnyalatú és kisebb kiszerelésű Astor körömlakkok és gondoltam teszek velük egy próbát. Nagyon rég nem vásároltam a márkától semmit, így volt bennem egy kis bizonytalanság. Végül csak két árnyalatot hoztam el. Elég vegyesek az érzelmeim, nem pont azt kaptam, amit vártam.