Sziasztok Lánykák!
Ez az első bejegyzésem, és rettentően izgulok. Olyan sok minden kavarog a fejemben, amit szeretnék bemutatkozásnak leírni Nektek, és remélem sikerül összeszednem a gondolataimat és nem fogok (túlságosan) dilinyósnak tűnni :)
Mondhatni Beauty Blogokon szocializálódtam, folyamatosan bújtam őket, és már régóta érlelődött bennem, hogy elkezdjem leírni én is a gondolataimat bizonyos dolgokról, divatról, termékekről, bármiről, de őszintén megmondom nagyon féltem. Hogy mit fognak szólni az emberek, hogy egy leszek én is a sok "blogger" közül, hogy ez az egész csak hóbortnak fog tűnni, mások és saját magam számára is, de valahogy úgy érzem ez Nekem is jó, egyfajta terápiának, hogy a túlzott közléskényszeremet kiéljem :) másrészt talán segíthetek valakinek aki tanácstalan, esetleg egy bevásárlás előtt. Mert ha magamból indulok ki, és célzottan szeretnék ezt-azt beszerezni (nem random módon nekiesni egy-egy drogériás állványnak például), elég sok blogot átnyálazok mire meggyőzöm magam, hogy csak kell még az a hatszázadik körömlakk :)))
A Blog nemrég tehát megkeresztelkedett, most már nincs más hátra, bemutatom: Ő Szütyő ! Pár napos kis hamvas virágszál, tettre készen:))) Belefér majd minden, mint egy nagyobbacska kézi szütyőbe ;) Sok sok ötletem van, amelyet szeretnék megosztani Veletek, tippek, házi praktikák, tapasztalatok, újdonságok divatról, bőrápolásról, de előfordulhatnak majd a divat-szépségápolás témától kicsit eltérő dolgok, az épp aktuális kedvenceimről.
Sok puszi Nyuszikák:*
Üdv: Netti
Btw: esküszöm mire megszületett a blog neve, megőszültem:))) Ez Mindenkinek ilyen nehezen megy?