A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeret. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 3., hétfő

Szeret, nem szeret!? | JANUÁR & FEBRUÁR

Nagyon furcsa érzés leírnom, hogy máris március van. Az már tavasz! De mikor volt tél? Egy újabb hónap eltelt, és itt van az ideje, hogy összeszedjem ennek az időszaknak a sztárjait és kevésbé szeretett termékeit. Egy kicsit megkavartam a szálakat, ugyanis egyrészt most két hónap kedvenceit mutatom meg Nektek egyszerre (az előző kimaradt, mert nem volt kiemelkedő termék a napi rutinomban) másrészt nem térek ki a ’nem szeret’ részre, és nem nevezek meg konkrét termékeket, mert még nem jöttem rá, hogy a bajt, ami megesett velem, melyik is okozta. Nyitva hagyom a kérdést egyelőre, meglátjuk később mire jutok.

2013. december 1., vasárnap

Szeret, nem szeret!? - NOVEMBER

Surprieees! Na ki van itt időben a soron következő "Szeret, nem szeret" posztjával? Na ki? Az utóbbi időben mindig egy kis fáziskéséssel tudtam csak hozni ezt posztot, rengeteget dolgoztam, de végre leadtam a leadandót és az életem is kezd visszazökkenni a megszokott kerékvágásba. Egészen sok terméket mutatok most meg, nagyon értelemszerű volt a választás, ezeket használtam legtöbbet novemberben. Sajnos volt néhány mellényúlás ismét. Vérzik értük a szívem, eszembe jut, hogy mennyi pénzt elköltünk ilyenkor, és ha nem működik valami, az borzasztóan rosszul tud esni. Nem kérek sosem sem többet, sem kevesebbet annál, mint amit ígérnek, de mindig bele tudok esni a csapdákba...


2013. november 6., szerda

Szeret, nem szeret!? - OKTÓBER


Hát itt van, csak előjött a rebellis énem... már megint majdnem egy hetet csúsztam az októberi kedvencekkel. De hát ez van, lassan megszokjátok, hogy ilyen kis csélcsap vagyok. Pedig komolyan igyekszem, de valahogy mindig így jön ki a lépés. No de semmi baj, itt vagyok, hozom is az októberi kedvenceimet szépségápolás terén, meg hozok egy nagyon nem szeretem kategóriás kis dolgot is, de ne kövezzetek meg, ne ítéljetek el... Nekem tényleg nagyon NEM lett az a termék.


2013. október 7., hétfő

Szeret, nem szeret!? - SZEPTEMBER


Csodás őszies napokat tudhatunk magunk mögött, ez már valóban ősz, csípős és színesedik, imádom! A borongós időjárást mondjuk annyira nem, az megnehezíti a blogger létet... de hát itt vagyok, és végre be tudtam fotózni a hónap kiemelkedő és süllyesztőbe való termékeit, így most megcsodálhatjátok mire mondanék még mindig igent, és mit hagynék ki totálisan az életemből. Lesz benne sok újdonság és sok ismerős termék is. Hajrá!


2013. szeptember 2., hétfő

Szeret, nem szeret!? - AUGUSZTUS

És igen, itt vagyunk, ősz van, elmorzsolok egy kisebb méretű könnycseppet is, mert utoljára írok a nyári tapasztalataimról. Innentől az őszi lélekmelegítés lesz terítéken. Ilyenkor kicsit meg is táltosodom, elememben vagyok nagyon; olyan 6-7 poszt van előre beidőzítve? Lesz itt nemulass :D Szokás szerint a kedvenc, kiemelkedő termékeimet mutatom meg, és sajnos most is volt olyan, amit nem szerettem, vagy bosszúságot okozott. Lássuk! 

2013. július 11., csütörtök

Szeret, nem szeret!? - JÚNIUS


Két határidős munka után nem feltétlenül van kedvem leülni még itthon is a gép elé, és bár ma délután mégis itthonról dolgoztam (amit nemrég fejeztem be, és fúj...) szakítottam egy kis időt ennek a posztnak a véglegesítésére is, hiszen még a végén okafogyottá válik. Június hónapban a teljes hőhullám, hőség és cseppfolyós hangulat volt a jellemező, és ez bizony meglátszik a most kiválogatott dolgokban is. Igencsak rányomta a bélyegét a "hulla mindegy mit kenek magamra, mert 2 perc után úgyis lefolyik" hangulat. Hát tessék itt van. ;)


2013. június 12., szerda

Szeret, nem szeret!? - MÁJUS

Újra itt vagyok, most a májust összefoglaló beszámolóval. Belekerültek körömlakkok is, de egy időre most annyira megcsömörlöttem a manikűrözéstől, hogy a következő NC-ig ne is várjatok tőlem ilyet, herótom van már :) Kérdeztétek levélben páran, hova tűntek a terméktesztek, régebben volt, nem is egy, most akkor mi van? Őszintén szólva, annyi minden más mondanivalóm volt, hogy ezek valóban teljesen háttérbe szorultak, illetve mostanában nem is volt olyan eget rengető új élményem, semmilyen termékkel, amiről szívesen beszámoltam volna Nektek. Most ezt a rést próbálom kitölteni a havi összefoglalóval, mini tesztek és vélemény formájában.

2013. május 15., szerda

Szeret, nem szeret!? - ÁPRILIS

Ezt a posztot még múlthét csütörtökre időzítettem be, de aztán olyan rumlis napok elé néztem, és annyira zsufi lett volna a hét (minden napra 1 poszttal), hogy visszavettem. Na de most ennek is eljött az ideje. Új rovatot indítok ezzel, olyasmi lesz mint egy havi kedvenceket bemutató poszt, de mégis egy picit más, itt helyet fog kapni a fekete leves is, mert sajnos ilyen is van. Igyekszem visszahozni a teszteket a blogra, ha csak ilyen mini formában is, mert mostanában mindig volt fontosabb mondanivalóm, és ezeket eléggé elhanyagoltam. Remélem szeretni fogjátok, ezt a kis frissítést ;)